Locarno SBB-pályaudvara »

Az 1000 mm nyomtávú Centovalli-vasút a svájci Locarno városát köti össze az olaszországi Domodossolaval. Az 52 km hosszú vonalnak jelentős szerepe van a belföldi (svájci) és nemzetközi forgalomban, mivel a leggyorsabb összeköttetést biztosítja Ticino kanton és Nyugat-Svájc illetve Bern között. Tulajdonképpen az Alpokat keresztező két legfontosabb vasúti fővonalat, a Gotthard-vasutat illetve a Bern-Lötschberg-Simplon-vasutat köti össze Olaszországon keresztül.
A Centovalli-vasutat két vasúttársaság üzemelteti: svájci oldalon a FART (Ferrovie Autolinee Regionali Ticinesi), olasz oldalon pedig az SSIF (Società subalpina di imprese ferroviarie). Ez a két társaság közösen használja egymás pályáját, járműveit, és a személyzetét is megosztja egymással. A vonalból 19 km a svájci szakasz (Locarno-Camedo), a többi Olaszországban fut. Naponta 10 nemzetközi vonatpár jár rajta, 1 óra 45 perces menetidővel, ezenkívül regionális vonatok is járnak: Svájcban Locarno-Camedo és Locarno-Intragna viszonylatokban, Olaszországban Re-Domodossola útvonalon. A forgalmat az 1992-ben vásárolt ABe 4/6 sorozatjelű modern, alacsonypadlós, kétrészes villamos motorvonatok, az 50-es-60-as években beszerzett ABe 6/6 és ABe 8/8 sorozatú motorvonatok, valamint az Ssif új panoráma-motorvonatai bonyolítják le. A legnagyobb megengedett sebesség 60 km/h.
1913-ban kezdték meg a vasút építését. Ezidőtájt már üzemelt egy vasútvonal Locarno és Ponte Brolla között (és tovább, egészen a Maggia völgyében fekvő Bignasco-ig), a Maggiatalbahn, amely 1907-ben épült, úgyhogy az új vonalat Ponte Brolla-nál kezdték építeni. Az építkezést azonban pénzügyi okok és a háború kitörése miatt egy évvel később leállították. A munka csak 1921-ben kezdődhetett el újra, két irányból, Svájc és Olaszország felől. A két csapat 1923. tavaszán találkozott az olaszországi Santa Maria Maggiore-nél, a kész vonalat november 25-én adták át. A vasút kezdettől fogva villamosított, 1200 V egyenárammal, csak az építkezés idején használtak gőzmozdonyokat. A nehéz hegyi terepet 34 alagúttal és 83 híddal sikerült leküzdeni. A pálya teljes hosszában adhéziós rendszerű, a maximális szintkülönbség 638 m. Legalacsonyabb pontja Locarno állomáson van 196 m tengerszint feletti magasságon (ez Svájc legalacsonyabban fekvő állomása), legmagasabb pontját Santa Maria Maggiore-nél éri el, 836 m-en.
A Centovalli-vasútnak kezdetben a locarnoi Piazza della Stazione-n, a pályaudvar előtt közös, felszíni végállomása volt a locarnoi villamossal (megszűnt 1960-ban) és a Maggiatalbahn-nal (megszűnt 1965-ben). A végállomás és San Martino megállóhely közti szakaszt 1983 és 1990 között vitték föld alá. Összesen 2791 méternyi földalatti szakasz épült, a végállomáson kívül két megállóhellyel (San Antonio, Solduno). A Locarno és San Antonio közti, a városmagot a hegyek felé megkerülő, 1512 m-es szakasz bányászati módszerrel készült, a fennmaradó részt (San Antonio-Solduno-San Martino) felszínről építették.

A híd, melyről a megálló a nevét kapta, közvetlenül a megálló után található. Alatta jó mélyen folyik a Maggia folyó, mely egészen fönt, a Szent Gotthard-alagút közelében ered, és Ascona és Locarno között torkollik a Lago Maggioreba. Itt a vasúti pálya pár száz méteren keresztül csaknem teljesen északnak tart, a folyó kelet-nyugati irányban keresztezi. A híd után egy elágazás következik. Itt csatlakozott be egykor a Maggiatalbahn a Centovallibahnba. A Maggiatalbahnt, melyen nagyrészt teherforgalom folyt (a Centovallibahnon ez sosem volt jelentős), 1965-ben megszüntették. Emlékét még több híd és alagút őrzi. Az 1907-ben épült vonal érdekessége az Oerlikon-rendszerű oldalsó felsővezeték volt.

Camedo az utolsó állomás az olasz határ előtt, a határállomás Ribellasca. A határon átérve aztán megváltozik a völgy neve, melyben a vonat halad: Centovalliból Val Vigezzo lesz. Ennek megfelelően a vonatot sem Centovallina-nak hívják, mint Svájcban, hanem Vigezzina-nak. A folyó pedig hímneművé válik: Melezzo lesz a neve.

« Domodossola felé az olaszországi szakaszon