Basel - A 10-es villamos
1000 mm
 |
152
|
Az állomásépület ma vendéglőként szolgál
2005. szeptember
|
 |
241
|
Rodersdorf végállomás
2005. szeptember
|
A bázeli 10-es viszonylat Európa egyik leghosszabb villamosvonala. A keskeny nyomközű villamos
a Solothurn kantonbeli Rodersdorfból indul, majd Basel Landschaft kantonon és Bázel városán
áthaladva, 26 km megtétele után, 63 perc alatt éri el dornachi végállomását.
A 10-es villamosvonal mai formájában két keskeny nyomközű vasútvonal, a Birsigtalbahn
(Rodersdorf - Heuwaage) és a Birseckbahn (Aeschenplatz - Dornach) összekötéséből jött létre.
A Birsigtalbahn (BTB) első szakasza 1887-ben nyílt meg. 1905-ben villamosították 750 V
egyenfeszültséggel. A vonal 1910-ben érte el teljes hosszát, amikor átadták az utolsó, Flüh-
Rodersdorf szakaszt is. Az 1974 óta a Baselland Transport AG (BLT) részét képező Birsigtalbahnt
1984-ben állították át villamosüzemre, vonalszáma a 17-es lett.
A másik vonal, a Birseckbahn (BEB) 1902-ben nyílt meg Dornachbrugg végállomással (a Dornach
Bahnhof - Dornachbrugg szakasz 1969-ben szűnt meg). Ez volt az eredeti 10-es villamos, a Basler
Strassenbahnen üzemeltetésében. A vonal 1916-ban lett önálló magánvasút, és az is maradt a bázeli
elővárosi közlekedéssel foglalkozó társaságok 1974-es fúziójáig, amikoris 10-es vonalszámmal az
újonnan megalakult Baselland Transport AG (BLT)-hez került.
A két különálló villamosvonalat 1986-ban kapcsolták össze. A 17-es villamost (Birsigtalbahn)
Heuwaage végállomásnál összekötő vágányokkal a bázeli villamoshálózathoz kapcsolták, Theater
megállóhelynél megépült az összeköttetés a Bankverein felé (a villamosok korábban csak a
Barfüsserplatz felé tudtak kanyarodni). Ettől kezdve az új 10-es villamos a bázeli városközponton
áthaladva egyesíti a rodersdorfi és a dornachi ágat.
 |
196
|
Leymen, állomás Franciaországban
2005. szeptember
|
 |
155
|
Jön a villamos Basel felől
2005. szeptember
|
Flüh és Rodersdorf között a villamos Franciaország területén halad. Itt egyetlen állomás
található: Leymen. A németországi falut az 1910-es vonalhosszabbításkor érte el a Birsigtalbahn,
majd 1919-ben Elzász elcsatolásakor Leymen is Franciaországhoz került.
 |
140
|
Érkezés Sonnenrain megállóhelyre
2009. június 10.
|
 |
121
|
Sonnenraini kereszt
2009. június 10.
|
 |
124
|
TANGO érkezik Rodersdorf irányából
2009. június 10.
|
 |
138
|
A Stadler TANGO villamosa közelít Ettingen felől
2009. június 10.
|
2006-ban a BLT és a BVB (Basler Verkehrs-Betriebe) közösen 60 db Stadler Tango villamos
megrendelése mellett döntött. Az első jármű 2008-ban készült el, majd 2009 februárjáig 3 másik
követte. A négy villamosból álló nullszériát menetrend szerinti forgalomban tesztelték 2009
őszéig, majd a tesztfázis lezárultával a BLT első körben 15 járművet rendelt a Stadlertől. A 15
db-os széria várhatóan 2011-2012 folyamán készül el. A Tango villamosok 45 m hosszúak, 75 %-ban
alacsonypadlósak, és 94 ülőhely valamint 182 állóhely található bennük. Legnagyobb sebességük 80 km/h.
 |
137
|
A TANGO eleje
2009. június 10.
|
 |
119
|
Régi és új Schindler-villamos csatolása
2009. június 10.
|
 |
108
|
Széles mezőkön Sonnenrain felé
2009. június 10.
|
 |
109
|
Villamos a legelőn
2009. június 10.
|
 |
113
|
Ettingen felé
2009. június 10.
|
 |
112
|
Röviddel Ettingen előtt
2009. június 10.
|
 |
97
|
Rodersdorf felől érkezik egy villamos Ettingen állomására
2009. június 10.
|
 |
102
|
Egy hosszabb és egy rövidebb Schindler-motorkocsiból álló vonat Ettingen és Therwil között
2009. június 10.
|
 |
98
|
Schindler-járművek két generációja: egy újabb Be 4/8-as, és egy régebbi Be 4/6-os csatolva, arccal Rodersdorf felé
2009. június 10.
|
 |
93
|
Egy másik hasonló páros Bázel felé igyekszik
2009. június 10.
|
 |
95
|
Zoo - füves pályán közelít a villamos
2009. június 14.
|
 |
113
|
Heuwaage - Indul a TANGO a színház (Theater) felé
2009. június 10.
|
 |
109
|
TANGO villamos halad a viadukton Peter Merian megálló felé. Gyártója, a Stadler reklámját viseli.
2009. december 28.
|
 |
95
|
Tram 11 -
A Hotel Euler 'Mein Basel' fotópályázatának díjazottja.

2008. március 18.
|
 |
102
|
Elektra Birseck megállóhely előtt a villamos közvetlenül a 230-as vasútvonal (Basel–Biel) mellett halad el
2009. június 9.
|
 |
98
|
A villamos 2009-től az S3-assal közös peronhoz érkezik
2009. június 14.
|
 |
124
|
A Basel felé tartó S3-asról közvetlenül át lehet szállni a villamosra
2009. június 14.
|
 |
99
|
Az új hurokvágány 2009-ben épült, és rövid kétvágányú 'nyakával' több szerelvényt is képes befogadni
2009. június 14.
|
|